Az Unió soros elnöki tisztét betöltő Olaszország bízik abban, hogy az ősszel kezdődő kormányközi konferencián sikerül végleges formába önteni a szervezet alkotmányos szerződéstervezetét. A Konvent által kidolgozott előterjesztést a testület elnöke pénteken adta át Rómában.

A közös európai alkotmány megszületése az egyik fő célja az EU következő félévének. A június végén, Thesszalonikiben bemutatott alkotmánytervezet első példányát a konvent elnöke Valery Giscard d’Estaing pénteken adta át Rómában az Unió soros elnökségének, vagyis az olasz államfőnek és miniszterelnöknek.

A következő lépés az a kormányközi konferencia, amelynek az alkotmány végleges változatáról kell dönteni. A helyszín Róma lesz, az időpont október eleje, hogy a munka már az év végére befejeződjön, vagyis a jövőbeli európai alkotmány az olasz elnökség alatt születhessen meg. Ez Róma álma – hangoztatta az olasz államfő Carlo Azeglio Ciampi, aki szerint ehhez az szükséges, hogy a kormányközi konferencia a konvent által szántott barázdában haladjon tovább.

Az alkotmánytervezet nem torzulhat, nem szenvedhet el jelentős módosításokat, máskülönben újra kell kezdeni az egyeztetést – hangsúlyozta Giscard d’Estaing. Silvio Berlusconi kormányfő egyenesen kijelentette, hogy az alkotmány végleges változatát jövő május 9-én írhatná alá az Unió akkorra már 25 tagja. A lényeg, hogy az alkotmánnyal az európai polgárok jobban megértsék az Unió működését – mondta Berlusconi, és Giscard d’Estaing hozzátette: az európai polgárok legyenek az európai integráció főszereplői.