Az adatvédelmi biztoshoz fordult a Rádió C egy, a romák körében végzett felmérés kérdőíve miatt – erősítette meg a médium több vezetője hétfőn az MTI értesülését.

A kérdőív a második világháborúban elszenvedett sérelmek ügyében benyújtott kárpótlási igényekkel kapcsolatos.

– Nem a feltett kérdéseket, hanem az adatfelvétel módját találjuk aggályosnak – közölte Csák Gyula műsorigazgató.

Tájékoztatása szerint az első oldalon az olvasható, hogy a kitöltés önkéntes és névtelen, míg ugyanannak a lapnak a túloldalán nevet és aláírást kérnek, alább pedig jelzik a kérdezőbiztosnak: ha a kért személyes adatok közlését az érintett megtagadja, az adatfelvétel érvénytelen.

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos az MTI érdeklődésére hétfőn azt közölte, a beadványt megkapták, azt vizsgálni fogják.

A Rádió C által az MTI-hez eljuttatott mintegy húszoldalas felmérést – előlapja tanúsága szerint – a Társutas Egyesület készítette Roma Egészségügyi Program címmel. A kérdőív általános egészségügyi és lelki állapottal kapcsolatos kérdések mellett a válaszadó dohányzásáról és alkoholfogyasztásról tudakozódik, de rögzíti azt is, milyen gyakran végez testmozgást.

Választ várnak arra is, hogy orvosi ellátás során “cigány/roma származása miatt hátrányba került-e” valamikor a kérdezett, a kérdezőbiztost pedig arra hívja fel, egytől tízig értékelje, mennyire tartja hitelesnek az elmondottakat.