2004. május 9-én, Európa napján írják alá 25 ország vezetői az első európai alkotmányt – jelentette be kedden az EU soros olasz elnöksége Brüsszelben.

Az EU-ban egyre inkább teret hódít május 9-e mint Európa Napjának ünnepe. Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én nagy beszédben vetette fel a nyugat-európai országok összefogásának gondolatát, onnan származik az ünnepnap.

Európa első közös alkotmányos szerződésének tervezetét 16 hónapos munkával már kidolgozta az európai konvent, amelyben az unió mostani 15 tagján kívül ott voltak a jövőre csatlakozó tíz ország, köztük Magyarország országgyűlési és kormányzati képviselői is, továbbá a csatlakozás későbbi várományosai, Románia, Bulgária és Törökország küldöttei.

E tervezet alapján a 25 ország kormányképviselői idén október 4-től újabb magas szintű értekezleten dolgozzák ki a szerződés végleges szövegét. Közülük már többen – köztük a magyar részről is – jelezték, hogy ennek során lényeges javításokat szeretnének eszközölni a konvent tervezetén.