Kártérítést köteles fizetni egy homoszexuális párnak egy Düsseldorf környéki katolikus egyházközség, mivel a megkötött szerződés ellenére nem engedte meg, hogy a pár az egyházközségtől bérelt helyiségben tartsa meg esküvőjét.

Az ügyben a neussi közigazgatási bíróság hozott ítéletet szerdán, diszkriminációval vádolva a plébániát és kötelezve arra, hogy térítse meg a 270 euró többletköltséget, amelyet egy drágább helyiség bérlése okozott a meleg párnak.

A plébánia közösségi helyiségét egy férfi vette bérbe azzal az indoklással, hogy ott esküvőt tartanak. Amikor azonban az egyházközség megtudta, hogy két férfi egybekeléséről van szó, az érvényes szerződést felrúgva megvonta a helyiséghasználati engedélyt arra hivatkozva, hogy a katolikus egyház elutasítja az egynemű párok házasságát.

A neussi bíró szerint az egyházközség megválaszthatja ugyan, hogy kinek adja bérbe helyiségeit, de egy már megkötött szerződés érvényességét nem vonhatja vissza a szerződő fél szexuális irányultsága miatt. A történtek kimerítik a hátrányos megkülönböztetés fogalmát, márpedig azt tiltja a törvény – érvelt a bíró

A plébánia azzal védekezik, hogy “megtévesztették” a házasság szóval. Németországban 2001 óta azonos nemű párok is bejegyeztethetik élettársi viszonyukat az anyakönyvi hivatalban.

A kártérítés csekély összege miatt az egyházközség nem fellebbezhet – jegyezte meg a dpa.