Az éttermek, büfék több mint kétharmadában találtak súlyos szabálytalanságokat a fogyasztóvédők júniusi vizsgálatukban. A vendéglátók gyakran kevesebb ételt vagy italt adnak, fizetéskor gyakran átvágják a fogyasztókat és sokszor lefagyasztják a készételeket, pedig azt az összes előírás tiltja.

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség a két hétig tartó vizsgálatuk nyomán több mint 150 millió forintos bírságot szabott ki. “Munkában a fogyasztóvédelmi ellenőrök egy budapesti étteremben – 40 helyett csak 36 milliliter kaptak a pálinkából.” – Ez a leggyakoribb szabálytalanság, amivel az ellenőrök nap, mint nap találkoznak. Az idegenforgalmi főszezon első felében a vizsgált éttermek 69 százalékában találtak valamilyen hiányosságot, de az élelmiszerüzleteknél, szállodáknál és az utazási irodáknál is sok a probléma.

A fogyasztók átvágása mellett a legsúlyosabb élelmiszerbiztonsági-hiányosság az, hogy a vendéglátók lejárt termékeket használnak és lefagyasztják a készételeket. Gyakran előforduló az, hogy az árat nem írják ki, nyugtát nem adnak, a felhasznált alapanyagok eredetét pedig nem tudják bizonyítani. A súlyos szabálytalanságok miatt a fogyasztóvédők a nyári szezon végéig a tervezettnél több ellenőrzést tartanak majd.