Lezárult a nyomozás Zoran Djindjic egykori szerb miniszterelnök meggyilkolása ügyében, a tárgyalás várhatóan szeptemberben vagy októberben kezdődik meg – jelentették be kedden Belgrádban.

Zoran Djindjicet március 12-én lőtték le a kormány épülete mellett. A rendőrség negyvenöt gyanúsítottat nevezett meg, közöttük egy ismert bűnbanda tagjait, illetve a “vörössapkásként” ismert különleges rendőri egység több tagját. Egyikük, Zvezdan Jovanovic beismerte, hogy ő követte el a gyilkosságot. Az egység egykori parancsnoka, a Legija gúnynéven ismert Milorad Lukovic, akit a gyilkossággal való felbujtással gyanúsítanak, jelenleg is szökésben van.

Bűnügyi nyomozók az AP amerikai hírügynökségnek elmondták, hogy a több tucat gyanúsított ellen tizenöt napon belül vádat emelnek. Közöttük van Vojislav Seselj szélsőséges nacionalista vezető is. Seselj röviddel a gyilkosság előtt adta meg magát a jugoszláviai háborúban elkövetett bűntettek ügyében ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszéknek. Vucko Mircic vizsgálóbíró a Tanjug hivatalos hírügynökségnek elmondta: elegendő anyag gyűlt össze a vádemeléshez. Vladan Batic igazságügy-miniszter a Beta hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a tárgyalás szeptemberben vagy októberben kezdődhet meg.

A gyilkosság után mintegy 11 000 embert állítottak elő és hallgattak ki. Huszonheten vannak továbbra is előzetes letartóztatásban, 17 gyanúsított pedig szökésben van. A hatóságok Djindjic meggyilkolásával egy alvilági csoportosulást, az úgynevezett zimonyi klánt és szerb nacionalista szövetségeseit vádolják, akik Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök párthíveivel kívánták leváltani a nyugatbarát miniszterelnököt. Djindjic irányította 2000-ben Milosevic hatalomból való elűzését és 2001 júniusában a hágai törvényszék részére történt kiadatását.