Egy év alatt megkétszereződött azon website-oknak a száma, amelyek többek között kiskorúak pornográf ábrázolásával is foglalkoznak, állapította meg a brit rendőrség.

Az Egyesült Királyság Nemzeti Bűnüldöző Részlegének elmondása szerint a gyermekpornóval foglalkozó site-ok több mint a felének az Egyesült Államok valamely szervere ad otthont. Ám az e tekintetben leggyorsabban növekvő régió a világ másik végében található: Oroszországban.

Az Internet egyértelműen előre lendítette a kiskorúakat megszégyenítő módon ábrázoló fotók, videók terjedését – ez a jelenség már akkora méreteket öltött, hogy nagyrészt lekörözte a kézzel fogható (újságok, fotók, videokazetták) terjesztési formákat. A felmérés szerint 2002 során 64 százalékkal nőtt azon website-ok száma, amelyek gyermekről szóló pornográf képeket tártak az odalátogató elé – néha még csecsemőket is ½szerepeltettek½.

Nem könnyű a harc az ilyen oldalak ellen, mert többnyire a tartalom eltárolásának helye és az azt karbantartók nem egyazon országban találhatók meg, hogy megnehezítsék a bűnüldözők dolgát. Ezzel nemcsak a – többnyire férfi – bűnösök kézre kerítése okoz gondot, hanem az áldozatok beazonosítása is. Erre jó példa az a közelmúltban történt eset, amikor egy Egyesült Királyságban dolgozó tanár Interneten keresztül próbált meg szexuális célból megvásárolni egy 9 éves litván kislányt. Az oktatót szerencsére sikerült elkapni, s jelenleg másfél éves börtönbüntetését tölti – gyakoribb azonban, hogy nem akadnak az elkövető nyomára.

Szintén gondot okoz, hogy az ilyen tartalmakat létrehozók, felkutatók tisztában vannak azzal, hogy amit tesznek, erkölcsi és jogi normákba ütközik. Tudják, hogy ha elkapják őket, szigorú büntetés vár rájuk, ezért megpróbálnak védekezni az esetleges lebukások ellen. Például alaposan felkészülnek a monitorozó programok, technikák kivédésére; s ha mégis rajtakapják őket, akkor pedig azt hozzák fel mentségül, hogy egy vírus szemetelte tele számítógépüket.

Szerencsére azért akadnak sikertörténetek is: a tavalyi Érc Hadművelet során az Egyesült Államok hatósága több mint 7 ezer olyan brit adatait adta át a szigetország illetékeseinek, akiket gyermekpornográfia iránti érdeklődésen kaptak. Ezt követően az angol rendőrség lecsapott, és több mint ezer letartóztatást foganasított.