Aláírásgyűjtéssel is kifejezi a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, hogy nem értenek egyet a pedagógusjogok megnyirbálásával. A PDSZ szerint az új közoktatási törvény rendelkezései csorbítják jogaikat.

A közoktatási törvény módosításával kapcsolatban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete az Alkotmánybírósághoz fordul még most, augusztusban azért, hogy az oktatás minősége a jövőben ne romoljon, és hogy az ország munkavállalói közül a pedagógusok ne lehessenek a módosított törvény által negatívan diszkriminálva – közölte Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke a Balatonalmádiban rendezett nyári akadémia sajtótájékoztatóján.

Elmondta: a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete úgy véli, a módosított közoktatási törvény céljaiban valóban gyermekbarát. Viszont eszközeiben éppen a gyermek érdekei ellen hat, például azzal, hogy az első három évben az évfolyamismétlésre vonatkozó új szabályt vezet be, vagyis nem szakmai kérdésként foglalkozik a gyerek tárgyi felkészültségével, ennek megítélésével, 14 éves kor fölött pedig nem nevelési kérdésként kezeli a gyermek személyi problémáit, így a szülővel szembeni titoktartásra kötelezi a pedagógust.

Kertész Ágnes, az országos választmány képzési szervezője példákkal támasztotta alá, hogy milyen nehéz helyzet elé állítja a pedagógust a jogosítványok megnyirbálása, ami ellen aláírásgyűjtés is indul.