Az EU új alkotmányos szerződéséről dönteni hivatott kormányközi konferenciának rövidnek és célratörőnek kell lennie, de nem szabad puszta jóváhagyói szerepkörre korlátozódnia – jelentette ki szerdán az Európai Bizottság elnöke.

Romano Prodi az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén folytatott vitában fejtette ki a bizottság álláspontját az alkotmánytervezetről és az egy hónap múlva megnyíló kormányközi konferenciáról.

Két szélsőséges nézet megjelenésére hívta fel a figyelmet. Az egyik szerint a konferencián változtatás nélkül kellene elfogadni az Európa jövőjével foglalkozó konvent által kidolgozott tervezetet, mert ennél jobb kompromisszumot már nem lehet elérni. A másik véglet képviselői gyakorlatilag mindent ismét vitára bocsátanának.

A bizottsági elnök mindkét felfogást elvetette.

A tervezetből szerinte világosan kitűnik, hogy az elfogadott kompromisszumok még nem teljesek vagy nem mennek elég messzire, “az eddig elért eredmény még nem az út vége, ahogy eredetileg reméltük”.

Teljes cikk: http://hirek.mti.hu/news.asp?…