Magyarországon a lehető leggyorsabban meg kellene állapodni az alkotmánymódosításról, mert ez biztosítaná, hogy hadra fogható erőkkel álljanak a NATO rendelkezésére – jelentette ki a NATO-főtitkára Budapesten.

A Medgyessy Péterrel folytatott megbeszélésen szóba került többek között a magyar alkotmánymódosítás kérdése is. A NATO évek óta szorgalmazza a magyar alkotmány módosítását, hogy a szövetségben elhatározott csapatmozgásokról rugalmasabban, gyorsabban tudjon dönteni a magyar kormány. A miniszterelnök elmondta, hogy ősszel a parlament elé viszik az erre vonatkozó alkotmánymódosító javaslatot. Medgyessy Péter reményét fejezte ki, hogy e kérdésben az ellenzékkel szót lehet majd érteni, hiszen az ország nemzetközi tekintélyéről van szó.

Kapcsolódó fórum: Új Alkotmány – miért is?