Az alkotmány módosításához Keleti György (MSZP) által benyújtott önálló képviselői indítvány keddi parlamenti általános vitájában az ellenzéki képviselők kifogásolták, hogy a csapatmozgások ügyében a parlament kétharmados helyett egyszerű többséggel dönthetne.

A Magyarország nemzetközi szövetségesi kötelezettségei teljesítésének gyorsítását szolgáló önálló képviselői indítvány általános vitájában Nyitrai András (Fidesz) célszerűnek tartotta, ha az ellenzéknek vétójoga van bizonyos kérdésekben.

Salamon László (Fidesz) szerint helyes a jelenlegi szabályozásban az a megoldás, hogy az ország sorsát súlyosan befolyásoló kérdésekben a parlamenti képviselők kétharmados döntése szükséges. Hangsúlyozta: a kormánynak jelenleg is lehetősége van arra, hogy szükség esetén azonnal döntsön, és az Országgyűlés is azonnal össze tud ülni, ha kell. Salamon László úgy vélte, hogy ezek mellett néhány ponton változtatásra szorul a jelenlegi szabályozás.

Mécs Imre (SZDSZ) azt kérte az ellenzéktől, hogy a nézetkülönbségeket félretéve keressék a kompromisszumokat. Úgy vélte, hogy az ellenzék számára a garanciákat meg kell adni, az ellenzéknek viszont engednie kell.

Keleti György az elhangzottak kapcsán emlékeztetett: a NATO rugalmasabb, gyorsabb döntéseket vár bizonyos kérdésekben, ezek hiánya miatt az országot többször is bírálták nemzetközi szövetségesei. Az ellenzéki kritikákra reagálva elmondta: az igazságügyi tárca nem értesítette, hogy átfogó alkotmánymódosításon dolgoznak.

Göndör István (MSZP) hozzátette: Keleti György indítványa még a tavasszal született.

Az általános vitát az elnöklő Dávid Ibolya lezárta.