A doktori képzés érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként Pro Doktorandis díjat vett át Mádl Ferenc köztársasági elnök a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) vezetőségétől szerdán Budapesten.

Csizmadia József, a DOSZ elnöke a kitüntetést indokolva az MTI-nek elmondta: az államfő volt az, aki 1993-ban oktatási miniszterként beterjesztette az új felsőoktatási törvényt, amely visszaadta az egyetemek fokozatadományozási jogát. Az új jogszabály tette lehetővé, hogy az egyetemeken újból beinduljon a doktori képzés.

Az oktatói, közigazgatási és támogatói kategóriában alapított elismerést idén nyolcan vehették át a szervezet megalakulásának nyolcadik évfordulóján. A díjazottak között volt Bazsa György, az Országos Doktori és Habilitációs Tanács elnöke, Róna-Tas András, a Magyar Akkreditációs Bizottság doktori testületének vezetője, Kroó Norbert, az MTA főtitkára és Szendrő Péter, a gödöllői Szent István Egyetem rektora. A támogatói kategóriában a Mol részesült elismerésben.