A Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint az elmúlt fél évszázadban nem volt olyan jelentős változás az igazságszolgáltatásban, mint napjainkban. Lomnici Zoltán főbíró annak kapcsán nyilatkozott, hogy csütörtökön OIT-választást tartanak, illetve a közelmúltban megállapodás született a 2005-ben felállítandó két új ítélőtábla elhelyezéséről.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) – a bírói önigazgatás csúcsszerve – kilenc bíró tagját a 2600 magyar bíró által delegált 67 elektor választja meg. A bírósági szervezeti törvény szerint a 15 tagú testületnek hat évre megválasztott kilenc bíró mellett tagja még az igazságügy-miniszter, a legfőbb ügyész, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, és a parlament alkotmányügyi, illetve költségvetési bizottsága által kijelölt egy-egy országgyűlési képviselő. A testület elnöke a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke. Az OIT egyszerű többséggel hozza meg döntéseit.

Az OIT hatáskörébe tartozik az ítélőtáblák és a megyei bíróságok elnökeinek, illetve helyetteseinek kinevezése, továbbá igazgatási tevékenységük irányítása, ellenőrzése. Ez évtől a testület feladata elkészíteni a központi költségvetés bírósági fejezetének parlament elé terjesztendő javaslatát, továbbá ellenőrizni a bíróságok gazdálkodását.

A csütörtöki választás hosszú időre eldönti az igazságszolgáltatáson belüli erőviszonyokat. Az MTI úgy tudja, az elektorokat azzal indították útnak a megyékből, hogy “új arcokat”, személycseréket várnak az OIT tisztújításától. Lomnici Zoltán elmondta, októberben az OIT elbírálja a fővárosi ítélőtábla elnöki posztjára beérkezett két pályázatot. Tavaly két alkalommal is sikertelen volt ez a pályázat, és végül az OIT egy évre ideiglenesen Lukács Zsuzsannát, az OIT elnökhelyettesét, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság elnökét bízta meg a fővárosi ítélőtábla vezetői teendőinek ellátásával.