A rendőrök kedden reggel bilincsben vitték el a fővárosi kerületek földhivatalának kilenc hivatalnokát. Õrizetbe vettek három ingatlanneppert is. Mindannyiukat vesztegetéssel gyanúsítják. A rendőrök szerint kenőpénzt kértek a gyorsabb ügyintézésért.

A rendőrök kedden reggel hétkor szállták meg a Fővárosi Földhivatal budafoki épületét. Házkutatást tartottak és kilenc ügyintézőt bilincsben vittek el. Hajnalban a lakásukon elfogtak három ingatlanneppert is. A Nemzetbiztonsági Hivatal információi alapján mindannyiukat vesztegetéssel gyanúsítják. “A tulajdoni lapok ügyintézését felgyorsították. Körülbelül egy tulajdoni lapért tízezer forintot fogadtak el” – Bartha László, a BRFK sajtóügyeletének vezetője.

Az RTL Klub Híradója úgy tudja, a nepperek ennél jóval tettek zsebre. A Híradó már áprilisban bemutatott egy rejtett kamerás felvételt, amelyen 30 ezer forintot kértek a gyorsabb ügyintézésért. A földhivatal vezetője akkor azt mondta, kizárt, hogy a munkatársai korruptak lennének. “Évről évre felröppen ez a téma, és ennyi idő alatt soha senkire nem tudták nemhogy rábizonyítani, hanem a közelébe se került olyan földhivatali dolgozó, akire mondjuk rá tudták volna hárítani ezt a felelősséget” – nyilatkozta akkor Pálfalvi István.

A Fővárosi Földhivatal vezetőjét ezek után váratlanul érte kilenc beosztottjának őrizetbe vétele. Azt mondja, hetente számítógépekkel ellenőrzik a gyanúsan gyors ügyintézéseket, de sohasem találtak visszaéléseket. “Azt gondolhatja, hogyha ezt akkor én tudtam volna, vagy most konkrétan tudnék a korrupcióról, akkor már nem itt tartanánk. Ennek, amíg a rendőrségi vizsgálat nem zárult le, véleményem szerint ugyanúgy feltételezésnek kell maradnia, mint ahogy eddig volt” – mondta Pálfalvi. A rendőrség mindenesetre a bizonyítékok alapján javaslatot tett az ügyintézők és a nepperek előzetes letartóztatására.