Az Országgyűlés három egymást követő napon, összesen 32 órás időkeretben folytatja le a jövő évi költségvetés általános vitáját október végén – mondta Szili Katalin a házbizottság csütörtöki ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten.

A költségvetéshez – a házszabálytól eltérően – október 31-én, pénteken 14 óráig lehet majd módosító javaslatokat benyújtani, annak ellenére, hogy az általános vita 30-án, csütörtökön lezárul.

A házelnök elmondta: a Ház október 27-én kezdi meg az iraki válság rendezése érdekében hozott országgyűlési határozat módosításának általános vitáját. A kormány javaslata szerint az Irakban lévő 300 magyar katona eredetileg hat hónapig tartó mandátumát 2004. december 31-ig hosszabbítanák meg.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével kapcsolatos bizottság mielőbbi létrehozását kérte a Fidesz – mondta Szili Katalin hozzátéve: az ellenzéki párt már jelezte, hogy megvannak a jelöltjei a bizottságba, a többi frakció pedig hétfőn teszi meg javaslatát ezzel kapcsolatban.

A házelnök arra kérte a frakciókat, hogy a parlament méltóságának megőrzése érdekében a házszabályt az interpellációk esetében is tartsák be.

Bővebben: http://hirek.mti.hu/news.asp?…