Nem közeledtek az álláspontok a Kovács Kálmán informatikai miniszter által kezdeményezett, a médiatörvényt érintő négypárti megbeszélésen hétfőn a Parlamentben.

Az elektronikus hírközlésről szóló előterjesztés módosítaná a médiatörvény egyik, kétharmados szavazati többséget igénylő részét, amely kimondja, hogy egy szolgáltató csak az ország lakosságának egyhatodát érheti el saját kábelhálózatával.

Kovács Kálmán miniszter az egyeztetésen hangsúlyozta, hogy ez a szabályozás a gátja az informatikai fejlődésnek Magyarországon, mert a cél a szélessávú internetezés, a kábelhálózatok fejlesztése, amelyet két éve akadályoz “a médiatörvény egyhatodos korlátozása”.

Kovács Kálmán úgy véli, hogy “sajnos úgy tűnik ma, hogy a hazai médiapolitika lesz az igazi akadálya az információs társadalom fejlődésének, a szélessávú internetezés hazai elterjedésének”.

Az informatikai miniszter nem értett egyet azzal a fideszes állásponttal, amely szerint egy ponton nem lehet hozzányúlni a médiatörvényhez, hanem teljes változtatásra lenne szükség, “nehogy a hálózatfejlesztést célzó módosítás megbontsa a médiapolitika mai viszonyait”.

Kovács Kálmán szerint a kábelhálózat fejlesztése “az aggodalmakkal ellentétben, az egyre fejlődő szélessávú internetezésen keresztül éppen a hírmonopóliumokat számolná fel véglegesen”.

Szalai Annamária, a Fidesz médiapolitikusa a megbeszélés folyamán többször hangsúlyozta: nem lehet a médiatörvény egy kiragadott szeletét megváltoztatni, az egész jogszabályt kell átgondolni. Hozzátette: a korlátozás ugyan nem szerencsés, de amíg nincs meg a garanciája annak, hogy a korlátozás feloldása nem gátolja az információhoz jutás alkotmányos jogát, addig nem támogatható annak feloldása.

A képviselő megjegyezte: a műsorelosztók kulcsszereplők, és monopóliumokat tudnak kialakítani. Véleménye szerint a változtatás után a tartalomszolgáltatásban monopóliumok jöhetnek létre.

Mint mondta, nem szeretne olyan országban élni, ahol átmenetileg is kockázatot kell vállalni, hogy létrejöhetnek-e monopóliumok, vagy sem. Szerinte a cégek nem fogják beengedni a többi szolgáltatót, nincs érdekeltségük ebben.

Márfai Péter az MSZP-frakció nevében támogatta a tervezett módosítást, míg az MDF-es Pettkó András közölte: a frakcióban az informatikával foglalkozó politikusok támogatják az egyhatodos szabály eltörlését, de a médiapolitikusok ellenzik.