Az éhségsztrájkot tervező Fejér megyei polgármesterek képviselői szerdán a Belügyminisztériumban ismertették a megye hátrányos helyzetű, három déli kistérségének felzárkóztatási programját – tájékoztatott a találkozóról Káloz polgármestere.

Bujdosó Sándor helyettes államtitkárnak a három déli kistérség vezetői vázolhatták azokat az elképzeléseiket, amelyeket kálozi program néven tavaly dolgoztak ki a 27 települést magába foglaló, 67 ezer embernek otthont adó mezőföldi, sárvízi, és sárbogárdi kistérség felzárkóztatására – mondta Weisengruber Imre. Hozzátette: a programban megfogalmazottakkal összességében egyetértettek a tárca illetékes szakemberei, s a Belügyminisztérium kompetenciájába tartozó problémák megvitatására rövid idő múlva visszatérnek. A következő napokban a többi tárcával is egyeztetnek időpontot az ő hatáskörükbe tartozó kérdések megtárgyalására.

Káloz polgármestere szerint a tárgyalás ellenére sem kizárt, hogy a három kistérség polgármesterei éhségsztrájkot kezdenek, s így hívják fel a figyelmet a központi támogatások elmaradása miatt tartósan hátrányos helyzetükre. Arról, hogy élnek-e a demonstrációnak ezzel a drasztikus eszközével, jövő pénteken közösen döntenek a polgármesterek – mondta Weisengruber Imre.

Az éhségsztrájkot egy hónapja azért határozták el, mert Fejér megye déli és északi területe között “folyamatosan mélyül a szakadék”, s felszámolására központi támogatások hiányában még esély sincs. Az éhségsztrájkkal a címzett és céltámogatások igazságos elosztásának fontosságára is szeretnének figyelmeztetni.

A területfejlesztési törvény 1996-os életbelépésétől mostanáig Fejér megyének a délinél lénylegesen fejlettebb északi része ugyanis 22 milliárd forint, a déli pedig mindössze 2 milliárd forint címzett és céltámogatásban részesült – mondta Weisengruber Imre.

Amennyiben sor kerül a tervezett demonstrációra, az eddigi jelzések szerint ahhoz a kistérségek vezetői mellett 23 polgármester, több önkormányzati képviselő és sok térségi lakos is csatlakozni kíván.