A törvény alapján 2004. április 1-jétől kezdik meg működésüket a jogi segítségnyújtó hivatalok a megyeszékhelyeken, amelyek egyszerűbb ügyekben tájékoztatásukkal segítik az ügyfeleket, illetve engedélyezik a jogi segítők szolgáltatásainak igénybevételét.

A jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvényt az Országgyűlés a 2003. október 20-i ülésnapján fogadta el, az a Magyar Közlöny 2003. november 6-án megjelent 127. számában.

A jogi segítők (ügyvédek, közjegyzők, civil szervezetek, egyetemi jogklinikák) jogi tanácsadással és okiratok, beadványok szerkesztésével nyújtanak majd segítséget az arra rászorulóknak, amelyért a törvény jövőben megalkotandó egyik végrehajtási rendelete alapján fognak az államtól díjazásban részesülni. A jogi segítőkről az Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői és Jogi Segítségnyújtó Hivatalának Országos Hivatala vezet névjegyzéket, amelybe 2004. évtől lehet jelentkezni.

A jogi segítségnyújtásról szóló törvény végrehajtási rendeletei fogják szabályozni a jogi segítségnyújtó hivatalok szervezetét, az ott foglalkoztatottak képesítési követelményeit, továbbá a jogi segítségnyújtás iránti kérelmek intézésével kapcsolatos részletes rendelkezéseket, így többek között azt is, hogy a rászoruló ügyfelek milyen módon kérhetik a segítségnyújtást.
A törvény végrehajtási rendeletei előkészítés alatt állnak, előreláthatóan év végéig kerülnek kihirdetésre.

A jogszabály letölthető az Igazságügyi Minisztérium honlapjáról:
http://www.im.hu/…fogadott.doc