Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a budapesti III. és a IV. kerületi önkormányzat egy-egy rendeletét, melyben gyakorlatilag kitiltották a prostituáltakat a kerületből – tájékoztatta a prostituáltak egyesületének jogi képviselője csütörtökön az MTI-t.

Az Alkotmánybíróság a napokban kihirdetett határozatában arra mutatott rá, hogy a türelmi zóna kijelölésére vonatkozó részletes szabályok önkormányzati rendeletben történő megállapítása a fővárosi közgyűlés hatáskörébe tartozik – mondta Kárpáti József ügyvéd, aki a két, augusztusban született helyi önkormányzati rendeletet az Alkotmánybíróság előtt megtámadta.

Kárpáti József véleménye szerint a két önkormányzat azzal akarta elkerülni a nem védett utcák jegyzékéről kiadandó hatósági bizonyítvány kiállítását, hogy a kerületben helyi önkormányzati rendelettel betiltotta a prostitúciót.

“A két alkotmánybírósági döntésből azonban nyilvánvaló, hogy erre a helyi önkormányzatoknak nincs joguk” – hangsúlyozta a szakember, aki a Magyar Helsinki Bizottság állandó megbízottja.

A Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete fél éve jogerősen közigazgatási pereket nyert, melyek értelmében a II. és a XI. kerületi önkormányzatnak hatósági bizonyítványt kell kiadnia arról, hogy mely utcák védettek, illetve hol dolgozhatnak jogszerűen az örömlányok a kerületben.

Az eljárások célja az volt, hogy a hatósági bizonyítványok birtokában az örömlányok kétséget kizáróan igazolni tudják – például egy intézkedő rendőrnek – hogy legálisan, nem védett területen űzik mesterségüket.

A közigazgatási perek előzménye az, hogy az örömlányok egyesülete felkérte a két kerületi önkormányzatot: jelölje meg egy hatósági bizonyítványban, hogy az egyesület által megjelölt utcák védettek-e vagy sem. Az önkormányzatok azonban megtagadták a bizonyítványok kiadását és ezt helybenhagyta az államigazgatási ügyben másodfokon eljáró Fővárosi Közigazgatási Hivatal. Ekkor fordult a prostituáltak egyesülete bírósághoz.

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal osztályvezetője az MTI érdeklődésére annyit mondott: a hivatal felülvizsgálati kérelemmel fordult a Legfelsőbb Bírósághoz a XI. kerületi önkormányzat ügyében született jogerős ítélet ellen, az eljárás folyamatban van.