Több mint ötmilliárd forintért kormányzati adatvédelmi központot akar létrehozni a kormány. A kabinet szerint nem az adatokat akarják egyesíteni – ez egyébként alkotmányellenes volna – csak az adatvédelmet. A Fidesz viszont veszélyesnek tartja a tervet.

Az irattartóban található az a szigorúan titkos tervezet másolata, amely az ellenzék szerint egy újabb adatmásolási programot tartalmaz.

Demeter Ervin szerint mivel nincs törvény felhatalmazása a kormánynak veszélyes lehet, ha a nemzetbiztonsági bizottság mentesíti a közbeszerzési eljárás alól a beruházást.

Az informatikai miniszter nem kívánt nyilatkozni a tervezett beruházásról. A minisztérium közleményben tudatta, hogy a tárca nem tesz mást, csak végrehajtják az Orbán-kormány két évvel ezelőtti titkos határozatát.

A szocialista Tóth Károly azt állítja: a tervezet nem más, mint a közigazgatási adatok megóvása, semmiféle másolásról nincs szó.

Mivel a tervezet titkos, sem az ellenzékiek sem pedig a kornmánypártiak nem mondták meg, hogy a beruházás, melyik hivatalt érintheti – azt azonban eddig senki sem cáfolta, hogy többi között az APEH és az egészségbiztosítási pénztár adatairól lehet szó.

Az adatvédelmi biztos szerint hiába a kormányhatározat, törvényi felhatalmazás nélkül senki sem kezelhet adatokat – az azonban Péterfalvi Attila szerint is más, ha csupán adatvédelemről van szó.

Az adatvédelmi biztos nem érti teljesen, hogy miért kell egy újabb beruházás, ha már a jelenleg is minden adat biztos helyen van.

Bővebben:
http://www.tv2.hu/cikk.php?…