Belgium elfogadhatónak tartja a kisebbségi jogokra vonatkozó utalás azon megfogalmazását, amelyet az olasz EU-elnökség foglalt bele az unió alkotmánytervezetébe – jelentette ki Louis Michel belga külügyminiszter csütörtökön Budapesten újságíróknak, miután magyar partnerével, Kovács Lászlóval tárgyalt.

A magyar diplomácia vezetője azt mondta, Magyarország és Belgium kölcsönösen támogatja a másik számára fontos módosító javaslatokat az alkotmánytervezetben. Mint elhangzott, alapvetően mindkét ország elégedett az olasz EU-elnökség által készített dokumentummal.

“Kielégítőnek tartom a kisebbségek ügyében született kompromisszumos szövegváltozatot, mert az a végső dokumentumban is elérhető megfogalmazás” – közölte Kovács László.