“Rendkívüli esemény” történt annak a bírónak a vidéki otthonánál, aki az elnöke volt a közösség elleni izgatással vádolt ifjabb Hegedűs Lorántot másodfokon jogerősen felmentő bírói tanácsnak – erősítette meg az MTI információját a Fővárosi Ítélőtábla elnöke csütörtökön, telefonon.

A tanácsvezető bíró Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lakásának ablakán ismeretlen tárgytól származó csillag alakú sérülés keletkezett – mondta Lukács Zsuzsanna.

A történtekről, mint minden bírákkal kapcsolatos rendkívüli eseményről, jelentés készül az Országos Igazságszolgáltatási Tanács számára – tette hozzá az ítélőtábla elnöke.

Az MTI kérdésére Lukács Zsuzsanna elmondta, hogy az esemény nem sokkal a Hegedűs-ügyben született felmentő ítélet kihirdetését követően történt.

A Fővárosi Ítélőtábla november 6-án hirdette ki jogerős ítéletét, mely szerint a református lelkész vádbeli cikke “lehet sértő, meghökkentő, aggodalmat keltő, de bűncselekményt nem valósít meg”.

A Fővárosi Bíróság tavaly decemberben közösség elleni izgatás miatt első fokon másfél év, három évre felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta ifjabb Hegedűs Lorántot és 525 ezer forint pénzbüntetéssel Metes Györgyöt.

A tényállás szerint ifjabb Hegedűs Loránt a MIÉP alelnökeként és országgyűlési képviselőjeként 20001 augusztusában a párt Ébresztő című XVI. kerületi lapjában Keresztény magyar állam címmel közölt írást.

A vádbeli cikk használja többi között a “galíciai jöttmentek hada” fordulatot és egy helyütt úgy fogalmaz: “Rekeszd ki őket, mert ha nem teszed meg, ők teszik meg veled!”

Metes György az Ébresztő szerkesztőjeként került a vádlottak padjára.