Szabadi Béla, az Orbán-kormány volt politikai államtitkára ellen több mint húsz rendbeli hűtlen kezelés, továbbá csalás és sikkasztás a vád abban a büntetőperben, amely kedden kezdődik a Fővárosi Bíróságon.

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal két vádiratot nyújtott be Szabadi Béla és társai ellen. A bűncselekményekkel okozott vagyoni hátrány az ügyészség szerint összességében meghaladja az egymilliárd forintot. Az 1999-2000-ben elkövetett cselekmények miatt 2001 júniusában a parlament felfüggesztette a politikus mentelmi jogát és a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte Szabadi Bélát. A volt politikai államtitkár csak az év októberében hagyhatta el a börtönt, s házi őrizetbe került. Az Orbán-kormány Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumának (FVM) volt politikai államtitkára ellen a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal először a Ferencvárossal kötött reklámszerződések, illetve külföldi utazások miatt emelt vádat.

A második, jelen üggyel egyesített vádiratban szerepel például olyan eset, amely szerint a politikai államtitkár arra kötelezte a FVM tulajdonában álló kht.-t, hogy a piaci ár alatt adjon el élelmiszereket az általa megjelölt, mezőgazdasági cikkek kereskedelmével és termelésével egyébként nem foglalkozó gazdasági társaságoknak. Az egyik vádiratban szerepel Simon László, Torgyán Józsefnek, a minisztérium korábbi vezetőjének közeli munkatársa, aki a büntetőeljárás alatt hosszabb ideig Izraelben tartózkodott. Szabadi Béla az eljárás során tagadta bűnösségét. A büntetőperben felvonuló védők között több ismert ügyvéd is van. Szabadi Bélát idősebb Bárándy György, az igazságügy-miniszter édesapja védi, Simon Lászlót Bánáti János, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, de fellép a perben védőként Zamecsnik Péter is.