Garázdaság alapos gyanújával ismeretlen tettes után nyomoz a rendőrség a metróban a szombat esti Ferencváros-Újpest bajnoki labdarúgó-mérkőzés után történt rongálás miatt – közölte a BRFK sajtóügyeletese vasárnap az MTI-vel.

Az Árpád hídi metrómegállóból 19 szurkolót állított elő szombat este a XIII. kerületi rendőrség, ám tanúként történt meghallgatásuk után elengedték őket és ellenük eljárás sem indult – tette hozzá. Korábban a szóvivő elmondta, hogy a megvadult drukkerek az Újpest felé közlekedő metrón jelentős károkat okoztak és emiatt az utasok nagy része félelmében leszállt a szerelvényről.

A rangadó előtt három újpesti drukkert állított elő a IV. kerületi rendőrség. Később egyiküket rendzavarás, míg a másik kettőt garázdaság miatt szabálysértési őrizetbe vette. Az Üllői úti stadion előtt ugyancsak garázdaság miatt egy hazai szurkolót vett szabálysértési őrizetbe a IX. kerületi rendőrség.

A BKV fődiszpécsere az MTI-nek elmondta, hogy szombat este az Árpád hídi metrómegállónál két szerelvény egy-egy kocsiját rongálták meg a vandálok. Az egyik kocsi ülésében mintegy 60 ezer forintos kárt okoztak, a másik kocsiban az ülések mellett, a fénycsöveket és a dekoritlemezeket is megrongálták. A két kocsiban összesen mintegy 180 ezer forint kár keletkezett. A BKV feljelentést tesz az ügyben – tette hozzá.