Egyetértés van abban, hogy a négy parlamenti pártnak szándékában áll a kettős állampolgárság érdekében egy minél szélesebb körű elemző munka megkezdése – nyilatkozta Dávid Ibolya, az általa kezdeményezett megbeszélés után szerdán újságíróknak.

Az MDF elnöke elmondta, hogy a parlamenti pártok képviselői egyetértettek azzal az állásfoglalással, amelyet a köztársasági elnök megfogalmazott.

Mádl Ferenc állásfoglalása szerint “A jog szempontjából (…) nem kizárt az állampolgárság kérelemre történő megadása magyarországi letelepedési engedély és áttelepülés nélkül azoknak a nem magyar állampolgároknak, akiknek a felmenője magyar állampolgár volt, és alkotmányos alapismeretekből magyar nyelven vizsgát tesznek”.

Dávid Ibolya tájékoztatása szerint december 10-ig létrehozzák a pártok által delegált szakértői csoportot, és felkérték a kormányt, hogy január 30-ig bocsássa a négy párt rendelkezésére a már elkészült hatástanulmányokat, elemzéseket.

Az egyeztetés után Szent-Iványi István (SZDSZ) azt hangsúlyozta: kiindulópontnak tekintik a köztársasági elnök állásfoglalását. Hozzátette: a szakértők körültekintően, az ügyet valamennyi vonatkozására és részletére tekintettel fogják megvizsgálni, beleértve a jogi, a politikai, a gazdasági, a társadalmi és a demográfiai hatásokat is.

“A szakértői munkacsoport készíti majd el azt az előterjesztést, amely újból a politikai szintre kerül, várhatóan a tavasz folyamán” – mondta.

Bába Iván (Fidesz) szerint az alapkérdés a határon túli magyarok megmaradása a szülőföldjükön.

Mint mondta, a Fidesz álláspontja szerint három pillére van ennek a kérdéskörnek: a határon túliak magyar állampolgárságának, vagyis a kettős állampolgárságnak a kérdése, a státusztörvény végrehajtása, hatása a határon túli magyarság létére, erősödésére, gyarapodására, és az aktuális autonómiatörekvések.

Wiener György (MSZP) szerint figyelembe kell venni az állampolgársági jog, az alkotmányos elvek követelményét, a nemzetközi jogi hatásokat, az Európai Unió alkalmazandó jogelveit.

Hozzátette: vitája annyiban van a Fidesz álláspontjával, hogy “az autonómiának a problematikáját nem kellene összekapcsolni a kettős állampolgárság amúgy is hallatlanul bonyolult ügyével.”