Nagy többséggel egyetértett a parlament hétfőn azzal a népi kezdeményezéssel, amely a Büntető-törvénykönyv módosítását szorgalmazza annak érdekében, hogy az állatkínzás bűncselekménynek minősüljön.

A több mint 350 ezer aláírással a parlament elő kerülő kezdeményezést ellenszavazat nélkül, egy tartózkodással és 314 igen szavazattal fogadták el. Hankó Faragó Miklós, az igazságügyi tárca politikai államtitkára jelezte: a kormány támogatja a népi kezdeményezést. Szavai szerint a civil társadalom erejét jelzi, hogy a kezdeményezéshez több mint 350 ezer aláírás gyűlt össze. Hegyi Gyula (MSZP) és Gusztos Péter (SZDSZ) egyaránt említést tett arról, hogy a parlament kedden kezdi tárgyalni azt az előterjesztést, amely bűncselekménnyé minősítené az állatkínzást. Mindketten szóltak arról, hogy az erre irányuló civil akció a rendszerváltás óta a legsikeresebb népi kezdeményezés.