Az Országgyűlés hétfőn elfogadta az új társasházakról szóló törvényt, amely szerint a lakók egyszerű többségének akarata is elég lesz egy-egy nagyobb döntéshez. Így várhatóan könnyebben megszületnek a döntések a felújításokról és a közös költségről is.

Az eddig érvényben lévő szabályok szerint csak a lakók minősített többsége dönthetett a fontos ügyekben. A javaslat tárgyalása során nagy vita volt amiatt, hogy csak egy kerettörvényt fogadjanak el, vagy mindenre kiterjedő, részletes szabályozás szülessen.

parlament 191 igen, 166 nem szavazattal és egy tartózkodással elfogadta a társasházakról szóló törvénymódosítást hétfőn. A törvénymódosítás – az előterjesztők szerint – a társasháztulajdon létesítését és biztonságos fenntartását, társasházak szakszerű és biztonságos működését, valamint a tulajdonosok érdekeinek érvényesítését szolgálja.

A kormány szerint elsősorban a társasházak működési zavarai miatt szükséges módosítani a társasházi törvényt. Jelenleg ugyanis egy vagy két lakó is meg tudja akadályozni, hogy egy ház beadjon egy pályázatot vagy felújítsa az épületet. A parlament elé hétfőn zárószavazásra kerülő javaslat szerint azonban a minősített többség helyett már az egyszerű többség – azaz 50 százalék plusz egy szavazat – is dönthet a fontos kérdésekről.

Hatékonyabbá válik a hátralékok rendezése is: az új törvény elfogadása után ugyanis ha valaki el akarja adni a lakását, előbb a közös képviselőnek nyilatkoznia kell arról, hogy az eladó tartozik-e háznak. Így a jövőben nem fordulhat például elő, hogy a tartozást az új lakóval akarják kiegyenlíttetni.

Bővebben:
http://www.origo.hu/…tobbseg.html