Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter bejelentette, hogy javaslatára a Miniszterelnök 2004. január 1-től Pataki Dánielt, a minisztérium jelenlegi hírközlési helyettes államtitkárát kinevezte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnökévé. A kinevezés 5 évre szól.

Az új elektronikus hírközlési törvény az Európai Unió irányelveivel és elvárásaival összhangban áttekinthető viszonyokat teremt a távközlési és internet piacon. Az törvény (eht) értelmében megalakuló Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) a Hírközlési Felügyelet (HíF) utódjaként jön létre.

Pataki Dániel helyettes államtitkári kinevezése előtt különböző távközlési és tanácsadó cégeknél szerzett több mint 5 éves nemzetközi és hazai szakmai tapasztalatot. A szakember új pozíciójában legfontosabb feladatának az új eht betűjének és szellemének következetes és haladéktalan érvényre juttatását tekinti, megvalósítva a hírközlési piac fogyasztóbarát és EU-konform felügyeletét.

Az új hírközlési helyettes államtitkár kinevezéséről Kovács Kálmán miniszter később dönt.

Pataki Dániel 1972-ben született Budapesten. A Budapesti Közgazdasági Egyetemen szerzett diplomát nemzetközi kapcsolatok és közszolgálat szakon. Angolul és franciául felsőfokon, olaszul középfokon beszél.

Az egyetem után Párizsban egy éves posztgraduális menedzsment programon vett részt. A Totalgaz nemzetközi igazgatóságán, Párizsban kezdi pályáját. 1997-től egy évig a Vivendi Telecom Hungary (jelenleg Invitel) vállalatnál az Üzletfejlesztési Igazgatóságon elemző, majd üzleti piaci menedzser.

1999-től 2001. év végéig az Andersen Vezetési Tanácsadás Divíziójánál hírközlési területtel foglalkozó vezető tanácsadó, később a területért felelős menedzser.

2002. elején a Vivendi Telecom Hungary stratégiai igazgatója lett.

2002. júniustól az Informatikai és Hírközlési Minisztérium hírközlésért felelős helyettes államtitkára. A nevéhez fűződik a 2003. január 1-én hatályba lépő új Elektronikus Hírközlési Törvény elkészítése.

2004. január 1-től az új Nemzeti Hírközlési Hivatal Tanácsának elnöki tisztét tölti be.