Több mint 600 jordániai ügyvéd jelentkezett eddig önként Szaddám Huszein elfogott iraki vezető jogi védőjének – közölte kedden Husszein Medzsali, a jordániai ügyvédi kamara elnöke.

Medzsali elmondta: az arab ügyvédi kamara, amely az arab országok ügyvédi szövetségeit tömöríti, Szaddám védelmére egy nemzetközi jogászi csapatot toboroz. Reményeik szerint több ezer arab és egyéb származású ügyvéd csatlakozik majd hozzájuk önkéntesen a közeljövőben.

Husszein Medzsali egy múlt heti állásfoglalásában kijelentette, hogy véleménye szerint Szaddám Huszein elfogása és fogva tartása, valamint a szövetségesek iraki megszállása egyaránt jogtalanul történt, s ebből következőleg Irak törvényes elnöke továbbra is Szaddám Huszein.

A jordániai ügyvédi kamara elnöke előzőleg Kofi Annan ENSZ-főtitkárnak címzett levelében arra kérte őt, hogy vesse latba tekintélyét Irak és annak népe védelmében. Medzsali szintén levélben kérte hétfőn Amr Muszának, az Arab Liga főtitkárának segítségét ahhoz, hogy a nemzetközi jog értelmében ne indítsanak bírósági eljárást Szaddám ellen, hanem adják ki őt egy semleges államnak vagy a Nemzetközi Vöröskeresztnek.