Bár a médiahatóság vizsgálatot indít a Tilos Rádió ellen, mégsem valószínű, hogy a médium elhallgat. A volt ORTT elnök “nagyon súlyos”, a mostani pedig “nem enyhe” esetnek nevezte a keresztények kiirtásáról szóló műsorvezetői kijelentést.

A Tilos Rádió ebben az évben legalább féltucatszor sértette meg a kiskorúak védelméről szóló rendelkezéseket, illetve a vallási érzékenységet. A december 24-ei, durván keresztényellenes műsorvezetői kijelentés miatt több párt és számos társadalmi szervezet is tiltakozott és a rádió bezárását követelték. A volt ORTT elnök a mégis óva int a frekvencia elvételétől, szerinte továbbra is a fokozatosan súlyosbodó büntetés elvét kellene alkalmazni a hatóságnak.

Körmendi-Ékes Judit, az ORTT volt elnöke, médiajogász: “Én nagyon-nagyon súlyos dolognak tartom, ami történt, de egy próbakő is bizonyos szempontból, de jó lenne, ha ezt valóban jogi alapon sikerülne eldönteni, mert nagyon messzire vezetnek és eddig is nagyon meszzire vezettek azok az ügyek, amikor a médiajogi döntéseket valamilyen módonkörüllengete és magyrázhatatlanná tette a közvélemény számára ez a nagyon súlyos erkölcsi teher a döntéshozókon.”

Hajdu István, jelenlegi ORTT elnök megígérte az eset vizsgálatát: pénzbüntetést és felfüggesztést valószínűsített. Ám szankciók nem feltétlenül végződnek az ORTT-nél. Szakértői vélemények szerint közösség elleni izgatás büntettét mind a köztársasági elnök által alá nem írt, mind régi formájában kimeríti a keresztények kiírtásáról tett kijelentés. Emiatt akár börtönbüntetésre is számíthat az elkövető.

Az MDF frakciója bejelentést tett a legfőbb ügyésznél a Tilos Rádióban elhangzott keresztényellenes kijelentés miatt. Herényi Károly frakcióvezető elmondta: azért fordultak Polt Péterhez, mert a rádió – szerintük – megvalósította a közösség elleni izgatás bűntettét. Ha a legfőbb ügyész elfogadja jogi álláspontjukat, büntetőeljárás megindítását javasolják, és kérik, hogy ebben az ügyben soron kívül járjon el a legfőbb ügyész.

A budapesti FIKSZ Rádió tulajdonosa arra kéri a médahatóságot, hogy méltányosan bírálja el a Tilos Rádióban elhangzott műsorszámot. Az egyesület véleménye szerint “másként kell megítélni azt, aki előre megfontoltan sért világnézetet, mint amikor ugyanez gondatlanságból történik meg”.

Az SZDSZ-es Gusztos Péter szerint is megengedhetetlen volt a megnyilvánulás, de eltúlzott és álságos, hogy egyesek a rádió betiltását követelik egy részeg műsorvezető otrombasága miatt.