Közösség elleni izgatás bűncselekményének gyanúja miatt a IX. kerületi ügyészség elrendelte a nyomozást a Tilos Rádió múlt év december 24-i adásában elhangzott kijelentés ügyében – közölte Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

A Tilos Rádióban az egyik műsorvezető szenteste azt mondta: “kiirtanám az összes keresztényt”. A szóvivő tájékoztatása szerint a nyomozás keretében mind a hiteles szövegkörnyezetet, mind pedig a cselekmény gyűlöletre uszító jellegét vizsgálják, beszerzik a december 24-i hangfelvételt és a bírói gyakorlat, valamint a vonatkozó alkotmánybírósági határozat alapján eldöntik, hogy megállapítható-e a közösség elleni izgatás bűncselekménye “valamelyik érintett terhére”.

A Tilos Rádióban elhangzott kijelentés miatt több párt, civil szervezet és egyházak fejezték ki tiltakozásukat.

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökének és főigazgatójának kedden átadott petíciójában a Tilos Rádió azonnali betiltását követelte kedden a Honfoglalás 2000 Egyesület, a Magyarok Világszövetsége, valamint a választási szövetségként működő Magyar Nemzeti Szövetség.