A rendőrség másfél éve állítja, hogy Kaiser Ede és Hajdú László gyilkolt Móron. Összesen huszonegy vagyon elleni és erőszakos bűncselekménnyel hozták őket összefüggésbe. A betöréseket külön kezelték és már nyáron lezárták azokat.

A Móri üggyel együtt hat korábbi fegyveres rablást vizsgálnak, a gyanú szerint ezeket mind Hajdú és Kaiser követte el. Ezekről legalább hatvan akta, azaz több ezer oldal irat gyűlt össze.

Az ügyvéd azt mondja, hogy ma csak az egyik budaörsi rablás hiányos aktáját mutatták meg. Dezső Antal szerint szokatlan és nehezíti a védelmet, hogy még az iratok tartalomjegyzékét sem adták át.

A nyomozás vezetője nem érti az ügyvédet, szerinte jogszerű az iratismertetés.

Az ügyvéd panaszt nyújtott be, és arra kérte az ügyészséget, hogy függessze fel az iratismertetést, mindaddig, amig a rendőrök nem rendezik az aktákat.