A chicagói szövetségi bíró, James Zagel szerint is megsértette a Microsoft az Eolas Technologies fejlesztőcég és a Kaliforniai Egyetem közös szabadalmi jogait, ezért hamarosan jelentős változtatásokat kell végrehajtania bizonyos internetes szoftvereiben, például az Internet Explorerben.

A cég és az egyetem 512 millió dollárra pereli a Microsoftot, mely ügyben elsőként tavaly augusztusban adott igazat a bíróság a felperesnek.

A döntés eredményeként Zagel bíró megtiltotta a Microsoft számára a szabadalomsértésben érintett termékek értékesítését, terjesztését, ezt a határozatot azonban rögtön hatályon kívül is helyezte a fellebbezés végéig. A Microsoft várhatóan azonnal fellebbez a bíró döntése ellen.

Az augusztusi, első győzelem kisebb pánikot keltett a webfejlesztő közösségben, az Eolas szabadalma ugyanis olyan technológiára vonatkozik, mely külső alkalmazások hívását teszi lehetővé egy adott weboldalról. Többek között például a médialejátszó meghívását teszi lehetővé egy adott oldalon linkelt tartalom lejátszásához.

A szoftverfejlesztő óriás 30 napon belül adhatja be fellebbezését, azonban a fellebbezés ellenére is be kell fizetnie 45 millió dollár “előleget”.