Nem látnak okot a Tilos Rádió műsorszolgáltatási szerződésének felbontására a médium ügyének elbírálásához kért jogi szakvélemények készítői – tudta meg kedden, egy nappal a téma újbóli tárgyalása előtt Hajdu Istvántól, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökétől az MTI.

Eközben kiderült: nem vett részt a rádió előtti tüntetésen történt zászlóégetésben az a férfi, aki az egyik hetilap fényképfelvétele alapján került a rendőrség látókörébe. Egy másik férfi ellen viszont elfogatóparancsot adott ki a rendőrség.

Az ORTT a múlt hét szerdán döntött úgy, hogy saját szakkollégiumától, valamint egy, a médiahatósággal régebb óta munkakapcsolatban álló ügyvédi irodától kért szakvélemény ismeretében tárgyalja újra – immár negyedik alkalommal – a Tilos Rádió egyes decemberi műsoraiban elhangzottakat. A médiahatóság egyik tagjának akkori közlése szerint az ORTT irodájának – a múlt szerdai ülésre készült – előterjesztése alapján harminc napra függesztették volna fel a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságát, valamint “utolsó, végső figyelmeztetést” kapott volna, amelyet követően újabb, súlyosabb szankció esetén azonnali hatállyal fel lehetne mondani műsorszolgáltatási szerződését.

Január 8-i ülésén az ORTT – Ladvánszky György kezdeményezésére – nyilvánossá tette a Tilos Rádió decemberi adásaiban elhangzottakkal kapcsolatban vizsgálódó üléseinek anyagait. A javaslattevő az MTI-nek elmondta, e kivételes megoldást – amelyre közlése szerint az ORTT történetében még nem volt példa – “az eset súlya miatt” szorgalmazta, hozzátéve: ugyanezt fogja javasolni a jövőben minden olyan ügyben, “ami az ország közvéleményére tartozik”.

Bővebben:
http://hirek.mti.hu/news.asp?…