Nemzeti Nyomozó Iroda alakul a rendőrségen belül. Az átszervezés nyomán megszűnnek bizonyos vezetői posztok. Az iroda megalakításának céljáról is beszélt a belügyminiszter sajtótájékoztatóján.

Hatékonyabb bűnüldözést és szakmailag átláthatóbb struktúrát ígért Lamperth Mónika belügyminiszter, miután aláírta a Nemzeti Nyomozó Iroda létrehozásáról szóló intézkedési tervet. Ezzel megkezdődött az ORFK bűnügyi szerveinek átalakítása.

  • A Nemzeti Nyomozó Iroda öt nagy szervezeti egységből áll fel majd az első ütemben: Szervezett Bűnözés Elleni Osztály, Bűnügyi Főosztály, Koordinációs Főosztály, Gazdaságvédelmi Főosztály és Pénzügyi Nyomozó Főosztály. A második ütemben négy fő szervezeti egységre redukálódik, vagyis az előző három mellett Gazdaságvédelmi Főosztály és a Pénzügyi Nyomozó Főosztály egy főosztályba integrálódik – közölte Salgó László országos rendőrfőkapitány.

A július elsejéig tartó első szakaszban több új egység felállítását is tervezi az ORFK. Létrejön egy, az emberkereskedelemmel foglalkozó, illetve terrorizmus elleni osztály, és felemelik majd a Kábítószer Osztály, a Korrupció Elleni Osztály és az Internetfigyelő Osztály létszámát.

Az átszervezés célja a rendőrség végrehajtó tevékenységének önállósítása és hatékonyabbá tétele mellett a vezető beosztások számának csökkentése. Salgó László szerint azonban a pozíciójukat elvesztőknek nincs okuk aggódni, hiszen fizetésüket nem csökkentik.