A számvevőszéki vizsgálat megerősítette, hogy az Ifjúsági és Sportminisztériumban esetenként törvénysértő módon használták fel a közpénzeket – állapítja meg a parlament ifjúsági és sportbizottsága illetékes albizottságának jelentése, amelyet hétfőn fogadott el a testület. “Az ÁSZ vizsgálata megerősítette, az Ifjúsági és Sportminisztériumban a gazdálkodás területén esetenként súlyos, törvénysértő módon, sok esetben a belső szabályokat is megsértve használták fel a közpénzeket” – áll az ifjúsági és sportbizottság az ifjúsági tárca 2002. évi gazdálkodásával kapcsolatos számvevőszéki jelentést vizsgáló albizottságának jelentésében.

Csontos János, az albizottság szocialista elnöke kifejtette, a jelentésből kitűnik, hogy ezek a szabálytalanságok a 2002. évi kormányváltást megelőző időszakban történtek. Példaként említette, hogy a kormányváltás idejére felhasználták a 2002. évi költségvetés 94 százalékát, így 2002. május 15-én, amikor az előző kabinet már ügyvezető kormányként működött, “egy hitelfelvételhez nyújtottak garanciát, és ezzel a megoldással előre 12 milliárd forint ás kamatai visszafizetési kötelezettséget terheltek a következő kormányra”.

Csontos János elmondta, Deutsch Tamás volt miniszter nem állhatott bíróság elé a szabálytalanságokkal kapcsolatban, mivel mentelmi jogát a parlament nem függesztette fel. Hozzátette, Deutsch Tamás nem jelent meg az albizottság ülésein sem, amelyeken az alakuló ülést kivéve egy ellenzéki képviselő sem vett részt. Közölte azt is, az albizottság jövő hét kedden mutatja be jelentését az ifjúsági és sportbizottságnak. Mint mondta, javasolni fogják a főbizottságnak, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, illetve a közpénzügyi államtitkárság folytasson vizsgálatot az érintett időszak döntéseivel kapcsolatban.