Megszületett a megállapodás szerda este fél 10-kor az FVM és a demonstráló gazdák képviselői között, és aláírták az erről szóló nyolcoldalas dokumentumot. Egyben bejelentették, hogy a tiltakozó gazdák nem demonstrálnak tovább, és az elégedetlen termelők nem tartják meg sem a csütörtökre, sem a péntekre meghirdetett nagygyűlést – közölte az FVM szóvivője a megállapodás megkötését követően. A gazdák befejezték több mint egyhetes tiltakozó akciójukat mondta csütörtökön az MTI-nek Bagi Béla, az országos demonstrációs bizottság tagja, aki a tiltakozás koordinálásáért volt felelős.

Bagi Béla jelezte, hogy a csütörtök 10 órára hirdetett fővárosi demonstráció a Vértanúk terén elmarad, miként a péntekre meghirdetett tiltakozó nagygyűlés is a budapesti Kossuth téren. Bagi Béla ésszerű kompromisszumnak nevezte a megállapodást, amit az agrártárca képviselőivel kötöttek a demonstráló gazdák megbízottjai. Utalt ugyanakkor arra, hogy a kompromisszum azt is jelenti, hogy nem mindenki elégedett az elért eredményekkel, de a további gondokat is tárgyalóasztalnál kell majd megoldani.

A különböző állattenyésztési ágazatokat eltérő módon érinti a kormány és a termelők között született megállapodás, azt összességében mégis elfogadhatónak értékelte Sákán Antal, a Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalma (Magföm) képviselője az MTI-nek csütörtökön adott nyilatkozatában. Sákán Antal, aki egyben az országos sertésnagygyűlés elnöke, közölte: a sertéstartók követeléseinek döntő része teljesült. Elmondta, hogy a megállapodás értelmében a sertéstartók és sertéstenyésztők több olyan, az Európai Unióba is átvihető, három évig fenntartható támogatást kapnak, ami eddig nem volt.

Dékány András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szóvivője szerdán elmondta: a megállapodás az eredetileg előterjesztett csomaghoz képest újat nem tartalmaz. Annyi változás azonban mégis van, hogy a termelők azt kérték: minden kormányzati támogatási ajánlatot részletesen és garanciális elemekkel ellátva rögzítsen a megállapodás. Így lett végül is az ötoldalas dokumentumból nyolcoldalas megállapodás. A megállapodás révén a gazdálkodók több milliárd forintos többletforráshoz jutnak, valamint olyan járulékos intézkedések lépnek életbe, amelyek a termelők gazdasági tevékenységének feltételeit tovább javítják.

A szóvivő aláhúzta: a megkötött megállapodás mindhárom problémás ágazatra – a tejre, a sertésre és a baromfira – is egyaránt vonatkozik. Dékány András kiemelte: a megállapodás aláírását segítette az a tény, hogy Szanyi Tibor, az agrártárca politikai államtitkára konzultációt folyatott több áruházlánc vezetőjével, amelynek nyomán négyen, a Spar Magyarország, a CBA, az Auchan és a Metro vállalta, hogy azonnali hatállyal megszünteti a “reggeli italnak” nevezett tejimitátumok forgalmazását. Áttekintve ugyanis a tejpiac helyzetét, arra következtetésre jutottak, hogy ez a termék nagyban közrejátszott a magyar tejpiac szétzilálásában.

A szóvivő közölte: a megállapodást Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke, Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke, továbbá Paulina László, a Baromfitartók Országos Nagygyűlésének ügyvivő testületi tagja, valamint Mádl István, a Tejtermelők Országos Nagygyűlésének ügyvivő testületi tagja írta alá.