A magyar kormány és az Országgyűlés nem dönthet a kettős állampolgárságról, csak a magyar állampolgárság kedvezményes megadásáról – jelentette ki a külügyminiszter. Az, hogy valaki lesz-e a kettős állampolgár, attól függ, hogy jelenlegi hazája tudomásul veszi-e a második állampolgárság megadását.

Kovács László arra reagált, hogy az Alkotmánybíróság határozata nyomán a Magyarok Világszövetsége megkezdheti az aláírásgyűjtést a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kiírásáért. Ha nem kötnék letelepedéshez a magyar állampolgárságot, akkor az érintettek úgy jutnának az azzal járó kedvezményekhez, hogy közben a kötelezettségeket nem kellene vállalniuk – figyelmeztetett a külügyminiszter.

Az MDF a kettős állampolgárság intézményének bevezetését, mint a demokrata fórum által régóta javasolt elgondolást, természetesen támogatja – mondta Csapody Miklós. Az SZDSZ azon az állásponton van, hogy a kettős állampolgárság kérdése nem alkotmányellenes, de az ügyben értelmetlen és rossz kezdeményezés a a népszavazás – mondta Szent-Iványi István.