Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács szerint a “függetlenség látszatára” is ügyelni kellett volna a Bácskai-ügy bírájának. A tanács azért foglalkozott a bíróval, mert a Bácskai-ügy tárgyalásán szobájában fogadott egy miniszetert és egy államtitkárt, majd egyiküket soron kívül meghallgatta.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) keddi állásfoglalása szerint a Bácskai-ügy bírája nem ügyelt a bírói “függetlenség látszatára”. Az OIT azért foglalkozott a Bácskai-üggyel, mert bírája szobájában fogadta a tanúként beidézett állami vezetőket, Kiss Péter kancelláriaminisztert és Tóth Andrást, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkárt – írja a Magyar Hírlap. A bíró ezután megszakította az éppen soron lévő tanú kihallgatását és a nem az aznapra beidézett Tóth Andrást hallgatta meg. Az OIT az ügy kapcsán mindössze annyit állapított meg: “A függetlenség látszatátra is ügyelni kell”.