Sváby András meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Bíróságon annak az ügynek a tárgyalása, melyben egy valóságshow egyik szereplője miatt kezdett pereskedni két tévétársaság – jelentette a HavariaPress.

A Big Brother című tévés produkcióban ismertté vált Pongó művésznevű szereplő, valamint a konkurens műsornak otthont adó tévécsatorna ellen az Interaktív Műsorkészítő Kft. indított pert, tisztességtelen piaci magatartás és szerződésszegés miatt. A felperes szerint ugyanis Pongó az ő tájékoztatásuk nélkül ment át a konkurens műsorba, ráadásul rossz hírét is keltette az Interaktívnak és produkciójuknak. Mindezek miatt az Interaktív 7 millió forint kártérítést követel az alperesektől.

Az ügy szereplői a keddi tárgyaláson azt vitatták, hogy mikor kezdődött, és mikor járt le az Interaktív illetve a szereplő közötti szerződés. Pongó szerint ugyanis a 2002. nyarán kötött szerződés 106 napra szólt, így nem ütközött a megállapodásba, hogy 2003 elején beköltözzön az RTL Klub hasonló jellegű műsorába. Az Interaktív szerint viszont a szerződés a Big Brother Projekt legvégéig szólt, beleértve a műsor utóéletében való részvételt is. A tárgyaláson tanúként meghallgatott Sváby András, a kft. ügyvezetője azt állította, hogy Pongó nem jelentette be az Interaktívnak, hogy fel kívánja bontani a szerződést, hanem teljesen váratlanul igazolt át az RTL műsorába. A per tárgyalása várhatóan június 29-én folytatódhat majd, s ekkorra tanúként idézik be a Big Brother-1 hat másik játékosát is.