Az elmúlt évek legvilágosabb állásfoglalását tette közzé Lucio Stanca, Olaszország fejlesztési és technológiai minisztere, véleményét nyíltan az EU kétkedőinek címezve, mikor kijelentette, “gigantikus hiba” lenne a saját törvényei szerint fejlődő világhálót a kormányok ellenőrzése alá vonni.

Stanca bejelentése ugyanakkor pozíciójából adódóan némiképp a 15 tagú jelenlegi EU állásfoglalásának is minősíthető, és mint az elemzők kiemelik, szokatlanul világosan megfogalmazott vélemény hangzott el. Az olasz miniszter szerint a 750 milliós felhasználói réteget elérő internet egészséges ütemben, magától fejlődik, és alakítja ki saját szabályit, így minden beavatkozás csak rontana a helyzeten, és csak is akkor lenne igazolható, ha megkérdőjelezhetetlenül közösségi érdekeket szolgál. A Cnet kiemeli, hogy Stanca nyilatkozatát még fontosabbá teszi az a tény, hogy a domainek ellenőrzését végző International Corporation for Assigned Names and Numbers (ICANN) konferenciáján hangzott el.

A helyzet azért nem teljesen világos, mert az internet fölötti befolyás megszerzésekor az állami szervezetek általában az esélyegyenlőség elősegítésére hivatkoznak, vagyis szeretnék, ha a szegényebb rétegek nem maradnának ki a digitális korból. A miniszter azonban világossá tette, hogy Európa az ICANN-el ért egyet abban, hogy ezt a beleszólási jogot a minimális szinten kell tartani.