Az igazságügy-miniszter 2003. nyarán Kodifikációs Bizottságot hozott létre a gazdasági társaságokról szóló törvény, valamint az ún. cégtörvény felülvizsgálatára. A Kodifikációs Bizottság az elmúlt hónapok során elkészítette „A gazdasági társaságokról és a bírósági cégeljárásról szóló törvények koncepciója” című vitaanyagot.

Az igazságügy-miniszter 2003. nyarán Kodifikációs Bizottságot hozott létre a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény, valamint az ún. cégtörvény (1997. évi CXLV. törvény) felülvizsgálatára és ennek alapján új társasági és cégtörvény megalkotásának az előkészítésére.

A Kodifikációs Bizottság vezetésére az igazságügy-miniszter dr. Sárközy Tamás professzor urat kérte fel, a Bizottságban részt vesznek a jogi szakma fontosabb területének képviselői, így ügyvédek, bírák, egyetemi oktatók, valamint az Igazságügyi Minisztérium tisztviselői. A Kodifikációs Bizottság az elmúlt hónapok során elkészítette „A gazdasági társaságokról és a bírósági cégeljárásról szóló törvények koncepciója” című vitaanyagot, amelyhez kapcsolódik egy, a legfontosabb döntést igénylő kérdéseket összefoglaló melléklet is.

A koncepció tervezetre vonatkozó véleményeket, illetve a szakmai vitaanyaghoz kapcsolódó egyéb javaslatokat a Kodifikációs Bizottság 2004. május 15-ig várja. Az észrevételeket az Igazságügyi Minisztérium postacímére (1363 Budapest, Pf. 54.) vagy a gt@im.hu email-címre egyaránt megküldhetik.

Az Igazságügyi Minisztérium és a Kodifikációs Bizottság elképzelése szerint a koncepció tervezet szakmai egyeztetését követően, a beérkezett észrevételek figyelembevételével kidolgozott, illetve véglegesített szabályozási koncepció – ismételt egyeztetést követően – ez év szeptemberében kerülne a Kormányhoz benyújtásra, az ennek alapján előkészített törvényjavaslatok országgyűlési tárgyalására pedig előreláthatóan 2005. II. félévében kerülne sor.

A gazdasági társaságokról és a bírósági cégeljárásról szóló törvények koncepciója (.doc):
http://www.im.hu/…oncepcio.doc