Az iparűzési adó megváltoztatásának lehetséges módjai is szóba kerültek a Versenyképességi Tanács ülésén, ahol két miniszter is ott volt.

Az iparűzési adó kiiktatására két javaslatot fogalmazott meg Csillag István gazdasági miniszter. Az egyik lehetőség, hogy az önkormányzatok továbbra is beszedik az önkormányzati adót, de ennek nem csak 25 százaléka, hanem teljes összege levonható a nyereségadó alapjából. A másik lehetőség egy ennél fokozatosabb javaslat, hogy a beszedett nyereségadóból, ami ma kizárólag a központi költségvetés bevétele, évente növekvő arányban a helyi önkormányzatok is részesedhessenek.

A gazdasági miniszter elmondta: tavaly 260 milliárd forint bevétele volt az önkormányzatoknak az iparűzési adókból. Ez az adóbevétel tette ki a helyi adók 92 százalékát. A javaslatokat tartalmazó dokumentumot a Versenyképességi Tanács átadta Draskovics Tibornak. A pénzügyminiszter munkacsoportja április végéig véleményezi a tervet.