Az elektronikus kormányzati szolgáltatásokat jogszabály- és ügyfélalapon kell kialakítani, mivel a technológia alapú alkalmazások a tapasztalatok szerint megbuknak.

A tanárok informatikai képzése 2006-ban minőségi ugrást okoz majd az oktatásban, a különböző eszközök vásárlását támogató pályázatok és a digitális tananyagok elkészülése után – mondta Magyar Bálint oktatási miniszter pénteken az Internethajón. A szakmai találkozón csaknem ötszázan vettek részt a kormány és a gazdasági élet szereplői közül.

Az elektronikus kormányzati szolgáltatásokat jogszabály- és ügyfélalapon kell kialakítani, mivel a technológia alapú alkalmazások a tapasztalatok szerint megbuknak – mondta Baja Ferenc politikai államtitkár, az Elektronikus Kormányzati Központ vezetője pénteken az Internethajón.

Az államtitkár előadásában kifejtette, hogy a kormányzati munka, az ügyintézés elektronizálása a közigazgatás teljes átalakítását jelenti, mert az egykapus ügyintézésnél a hangsúly az állampolgáron van, akinek nem kell tisztában lennie a hivatalok mögött működő “backoffice” rendszerekkel. A centrális kormányzást felváltó ügyfélközpontú szemlélettel az államigazgatás egy, a gazdasági szférában már régóta alkalmazott gyakorlatot vesz át.

Külön fejezetett kapott az e-ügyintézés

Várhatóan két hét múlva a kormány elé kerül a közigazgatási eljárásról szóló törvény tervezete, amely egy 30 éves jogszabály helyébe lépne: ez a törvény szabályozná az államigazgatás és az állampolgár viszonyát.

A tervezetben külön fejezet foglalkozik az elektronikus ügyintézéssel, amely kimondja: ha egy állampolgár 2005 után elektronikus úton intézi valamely hivatalos ügyét, a hivatalok is kötelesek azt elektronikusan kezelni. Az elektronikus aláírás alkalmazása sokat lendít majd az e-ügyintézés elterjedésén, akinek viszont még nem lesz e-szignója, az a Kormányzati Portál Virtuális Okmányirodájában indíthatja el hivatalos ügyeit.

Idén megjelenik a pályázat a Köztársasági Ügyfeltájékoztató Központ létrehozására is, itt az érdeklődőknek telefonon és e-mailen adnak majd tanácsokat az e-ügyintézésről.

Magyar Bálint: két év múlva minőségi ugrás várható a közoktatásban

Az év első felében háromszáz középiskolában lesz vezeték nélküli internetkapcsolat, ezzel a informatikával támogatott oktatás végre kikerülhet a számítástechnikai laborok falain túlra – mondta előadásában Magyar Bálint.

Az oktatási miniszter szerint a jövőben a lexikális tudást a képességek, készségek, kompetenciák fejlesztése váltja fel. Az iskolákban megjelennek a digitális zsúrkocsik és bőröndök: az előre összeállított, notebookkal és multimédiás eszközökkel (kivetítő, DVD, video) ellátott oktatási segédeszközök használatához a tanároknak semmiféle technikai szakértelemre nem lesz szükségük.

Az oktatási tárca az Informatikai és Hírközlési Minisztériummal közösen 10 ezer pedagógus informatikai továbbképzését kezdte meg, a Sulinet Expressznek köszönhetően pedig számítógépet vásárolhatnak a tanárok – tette hozzá a miniszter.

Elavult gépekre felesleges a digitális tananyag

A magyar iskolák mintegy 140 ezer számítógépének nagy része elavult, összesen 30 ezer alkalmas a digitális tananyagok kezelésére. Magyar Bálint szerint az oktatásban olyan normatív támogatást kell bevezetni, amely a gépek lízingelésére vagy tartós bérlésére ad lehetőséget, így nem avulna el az iskolák gépparkja. Ennek rendszerét a jövő év elejére dolgozzák ki, a szakminiszter becslése szerint első körben legalább 60-80 ezer számítógépnek kellene az iskolákba kerülnie.

Sulinet Digitális Tudásbázis a jövő tanév elejére

Idén szeptemberre a hozzájuk tartozó feladattárakkal együtt elkészülnek a Sulinet Digitális Tudásbázis első tananyagai 7-12. osztályos diákoknak. A digitális tananyagok már a paradigmaváltás jegyében születnek, vagyis a diákok bővített, audiovizuális elemekkel is kiegészülő tudásbázist használhatnak majd, amelyek a csapatmunkára, a projektalapú tervezésre is felkészítenek.

A miniszter arra számít, hogy a különböző intézkedések – az eszközellátottság növelése, a tanárképzés, a digitális tananyagok, a multimédiás oktatási eszközök elterjedése – 2006-ra minőségi ugrást okoz az oktatásban.