Az elmúlt hetekben a mintegy tucatnyi Internet szolgáltatónál történt szerver lefoglalásokkal kapcsolatban az Inforum INFOMEDIÁTOR által szervezett sajtóbeszélgetésen Dr. Mayer Erika Infomediátor mellett az ORFK képviseletében dr. Peszleg Tibor őrnagy, a büntető bírák képviseletében dr. Lassó Gábor a Fővárosi Bíróság tanácsvezető bírája vett részt.

Dr. Mayer Erika a beszélgetést azzal indította, hogy bár a büntetőeljárásról szóló törvény ismeri a lefoglalás intézményét, amellyel a bűncselekmény elkövetése bizonyítható, a sok ezer oldalnak tárhelyet biztosító Internet szolgáltató szerverének lefoglalása, amellyel a jogszerű tartalmak, cégek és magánszemélyek honlapjai, e-mailjei mind hozzáférhetetlenné váltak, indokolatlanul korlátozza sok ezer felhasználónak az információ közléséhez, és a teljes internetező közösségnek az információ megismeréséhez való, az Alkotmányban biztosított véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jogát.

Dr. Peszleg Tibor álláspontja szerint ritkán, csak kirívóan súlyos esetben foglalja le a rendőrség a szervert, többnyire megelégszik az illegális tartalom külön adathordozóra mentésével. Informálta a jelenlévőket, hogy az ORFK készített erre egy belső módszertani útmutatót.

Dr. Lassó Gábor ismertette a bíróság álláspontját. Néhány esetben kötelező a lefoglalás, így ha az adott dologgal követték el a bűncselekményt, egyéb esetekben azonban valóban elegendő az adatok rögzítése, ehhez azonban előfeltétel, hogy azok kétségtelenül azonosíthatók legyenek, és később a tartalom ne legyen megváltoztatható. Az Infomediátor kérdésére, hogy tartalom esetében a szerver az elkövetés eszközének minősül-e, azt a választ adta, hogy ez mérlegelés kérdése. Ugyancsak kérdéses, hogy ha eltúlzott a kényszerítő intézkedés, így szükségtelenül került sor a szerver lefoglalására, milyen feltételek mellett ítél meg a bíróság kártérítést.

Mind dr. Peszleg Tibor, mind dr. Lassó Gábor leszögezték, hogy az Internet szolgáltatónak nincs ellenőrzési kötelessége az általa biztosított tárhelyen, és mindaddig nem felel a jogellenes tartalomért, amíg arról nem szerez tudomást. Ha azonban felhívás érkezik hozzá a jogellenes tartalom eltávolítására, és annak nem tesz eleget, úgy beáll a felelőssége. Dr. Peszleg Tibor jobb együttműködést szeretne az Internet szolgáltatók és a rendőri szervek között a bűnüldöző tevékenység során.

Dr. Mayer Erika zárszavában leszögezte, hogy az elvi egyetértés ellenére a gyakorlatban mégis történnek indokolatlan szerver lefoglalások. Ezért ígéretet tett arra, hogy az Infomediátor kidolgozza azokat az elveket, amelyek mind a nyomozó hatóságok, mind az Internet szolgáltatók jogait és kötelességeit tartalmazzák, illetve szorgalmazza, hogy a rendőri, ügyészi és bírói szervekkel együttműködve szülessen meg egy nyilvános iránymutatás arról, hogy mely kivételes esetekben kerülhet sor szerverek lefoglalására.