A teljes hiteldíjmutatóról (THM) szóló rendelet módosításáról záró szakaszába érkeztek az egyeztetések, így jövő heti ülésén már dönthet a kormány az új jogszabályról. Az idő mindenesetre szorít, hiszen a bankok előzetesen két hónapos felkészülési időt kértek a januári hatálybalépés előtt.

Jövő héten kormány elé kerülhet a módosított, teljes hiteldíjmutatóról szóló rendelet, amelynek értelmében 2005. január elsejétől minden lakossági kölcsönnél kötelezővé válik a mutató közzététele – értesült a Világgazdaság. Az egyeztetések végső fázisukba érkeztek az új jogszabályról, így a pénzügyi tárcánál tartott közigazgatási államtitkári egyeztetést követően jövő szerdán elvileg foglalkozhat az üggyel a kabinet. A döntés egyre sürgetőbbé válik, hiszen a rendeletnek januárban kellene hatályba lépnie.

Kétségtelen, hogy szorít az idő a THM-rendelettel kapcsolatosan – nyilatkozta a Világgazdaságnak Földi Tamás, a Magyar Bankszövetség hitelkonstrukciókért és banküzemért felelős vezető közgazdásza. Hozzátette: az előzetes egyeztetések során ők legalább két hónapos felkészülési időt kértek, amely már – lévén november közepe – nyilvánvalóan nem tartható.

A Világgazdaság úgy tudja, hogy a pénzügyi felügyelet által előzetesen javasolt alapelvek helyet kapnak a végleges jogszabályban is. Az első, hogy a THM feltüntetésének módját a jelenleginél pontosabban szabályozzák, elkerülhetetlenné téve, hogy az a mostaninál jóval hangsúlyosabb legyen. Ezentúl, ellentétben az eddigiekkel, valamennyi lakossági kölcsönnél fel kell majd tüntetni a THM-et úgy, hogy az minden, a banktól eredő költségelemet tartalmazzon.

A teljes hiteldíjmutató egységesített formában, éves százalékban kifejezve megmutatja, mekkora kiadást jelent az adósnak az adott kölcsön törlesztése. A mutató a kamatokon kívül tartalmazza minden más költség, jutalék számított hatását is. A jelenleg hatályos szabályozás szerint a bankoknak THM-et a három hónapnál hosszabb futamidejű fogyasztási kölcsönökre vonatkozóan kell közzétenniük.