Neelie Kroes a Financial Times-nak adott, szerdán megjelent interjúban közölte, hogy nehezebbé kívánja tenni a közösség legprosperálóbb tagjai számára, hogy viszonylag szegényebb régióikat támogassák.

Neelie Kroes feltett célja, hogy a szubvenciókat a veszteségesen termelő, nagy állami vállalatoktól a kis és innovatív vállalkozások felé terelje. Kroes ellenzi, hogy az általa „béna kacsának” nevezett veszteségesen termelő nagyvállalatokat mesterségesen fenntartsák, csak ideig-óráig tartva bennük a lelket. Az EU tagállamai egyébként 2002-ben (az utolsó év, amelyről adatok állnak rendelkezésre) 49 milliárd eurót pumpáltak vállalataikba.

A munkadokumentum alapvető elgondolása az, hogy az állami támogatásokat át kell irányítani a kis- és középvállalkozások felé, egyrészt azért, mert itt a legkisebb az esélye, hogy a támogatás a piaci verseny torzulásához vezethet, másrészt ezek azok a piaci szereplők, amelyek gyakran élenjárnak az innovációban.