Dr. Bánhegyesi Sándornak az APEH Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Igazgatóság vezetőjének közszolgálati jogviszonya, az állami adóhatóság elnökével egyetértésben 2005. május 2-án, a felek közös megegyezésével – a köztisztviselők jogállásáról szóló, többször módosított 1992. évi XXIII. törvény 15.§ (2) bekezdés a) pontja alapján – megszűnt.

Dr. Szikora János az Igazgatóság vezetésével Dr. Nagy Lászlót korábbi ellenőrzési igazgatóhelyettest bízta meg.

A Központi Hivatal Tervezési és Elemzési Főosztály vezetői posztjára kiírt belső pályázat eredményeként a szervezeti egység irányítására Czirjákné Tóth Erzsébet – korábbi elnöki biztos – kapott megbízatást.

A Központi Hivatal Hatósági Főosztályának vezetője Dr. Kóbor Józsefné május 1-jei nyugállományba vonulását követően, az APEH elnöke Dr. Dávida Mariannát – az APEH Dél-budapesti Igazgatósága jogi szakterületének vezetőjét – bízta meg a Főosztály vezetésével.