A miniszterelnök levélben fejezte ki jókívánságait Vizi E. Szilveszternek abból az alkalomból, hogy a Magyar Tudományos Akadémia ismét elnökévé választotta.

Levelében Gyurcsány Ferenc kiemeli, hogy hazánk egyik legfontosabb köztestülete a most újraválasztott elnök irányítása alatt nemcsak megőrizte, de gyarapította is a magyar tudomány eredményeit, tudósaink jó hírnevét. Vizi E. Szilveszter érdemben tett azért, hogy a tudás népszerű, vonzó is legyen, illetve azért, hogy a tudományos eredmények gyakorlati, gazdasági előnyökké változhassanak – írja a miniszterelnök.

“Tudós, politikus és polgár egyaránt tudja: számunkra, magyarok számára nem pusztán lehetőség, hanem alapvető nemzeti érdek a tudásalapú társadalom megteremtése. A tudomány népszerűsítése, gyarapítása, illetve gyakorlati hasznosítása olyan stratégia, amely hatékonyan tudja szolgálni ezt a célt. Az Ön által vezetett MTA eddig is sikeresen követte ezt a tudós stratégiát” – áll a kormányfő levelében.

Gyurcsány Ferenc levele zárásaként sikert kíván ahhoz, hogy Vizi E. Szilveszter elnökségének új korszakában meg tudjon valósítani minden olyan célkitűzést, amely a versenyképes, 21. századi magyar tudomány megteremtéséhez szükséges.