Nem kíván a Közbeszerzési Döntő Bizottsággal jogértelmezési jogvitát folytatni a MÁV Rt. A motorvonattender a negatív árversennyel folytatódik.

A Transelektro Rt. minapi közleménye után immáron a MÁV Rt. is nyilvánosságra hozta: tudomásul veszi a Közbeszerzési Döntő Bizottsággal, amelyik megsemmisítette a 2005. március 18-án kihirdetett motorvonattender eredményét. Noha túl sok mást sem a Stadler cég alvállalkozója, a Transelektro, sem a vasúttársaság nem tehet, a svájci és magyar cég konzorciuma változatlanul készül a motorvonatok szállítására, illetve a várható árcsökkentő versenyre. Nem lehetetlen, hogy az eredeti eredményhirdetés első és második helyezettje – ez utóbbi a német Bombardier – mellett a harmadik (nem) befutó, a francia Alstom ismét értelmét látja a versengésnek.

A MÁV Rt. – a Stadler vezérei a vasúttársaságot hibáztatják a történtekért – közleményt adott ki a Közbeszerzési Döntő Bizottság hét elején meghozott döntéséről. Eszerint “a MÁV Rt. alapvető érdeke, hogy megteremtse a hazai vasúti közlekedés európai színvonalhoz történő felzárkóztatásának lehetőségét, kialakítsa a társaság versenyképességének feltételeit, valamint végrehajtsa a nemrégiben elindított utas-központú szolgáltatási szemléletváltást. A MÁV Rt. legfontosabb törekvése, hogy a vasúti közlekedés színvonalának javítását, ezen belül az elővárosi közlekedés fejlesztését előmozdítsa. A vasúti közlekedés színvonalának – európai színvonalú motorvonatok beszerzésével történő – növelése kiemelt célkitűzése a MÁV Rt.-nek, az utasok elégedettségének és kényelmének fokozása érdekében. Ennek érdekében a MÁV Rt. az elővárosi motorvonatok mielőbbi beszerzését, illetve a tender sikeres lezárását mindennél előbbre valónak tekinti. E magasabb rendű szempontok figyelembe vételével a MÁV Rt. tudomásul veszi a Közbeszerzési Döntő Bizottság, az ‘azonos típusú elővárosi villamos motorvonatok beszerzésére és karbantartására’ tárgyú közbeszerzési eljárása kapcsán meghozott – a 2005. március 18-án meghirdetett eredmény megsemmisítéséről szóló – döntését, ellene jogorvoslattal nem él. Ugyanakkor egyet nem értését fejezi ki a társaság eljárását elmarasztaló határozati pontokkal kapcsolatban. A MÁV Rt. fontosnak tartja egyben a közvéleményt arról is tájékoztatni, hogy a Közbeszerzési Döntő Bizottság elutasította a közbeszerzési eljárás eredményét támadó pályázó beadványában foglalt kifogások döntő többségét.

Ebből következően a megállapított és kiszabott pénzbírság is méltányos mértékben került megállapításra.

Bővebben:
http://piac-profit.hu/?…